Már megint "soha többé"

"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás."

Láthatatlan

Szőkén

Szőkén, szelíden, mint a szél, feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg - nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben, cirógatott minden levél. Szőkén, szelíden, mint a szél, minden levéllel paroláztam; utamba álltak annyi százan fák, erdők, velük nem vitáztam: - fölényesen, legyintve szálltam ágaik közt, szép suhanásban, merre idő vonzott s a tér. Szőkén, szelíden, mint a szél, nem erőszak, s akarat által, ó, szinte mozdulatlan szárnnyal áradtam a világon által, ahogy a sas körözve szárnyal: fény, magasság sodort magával, szinte elébem jött a cél. Szőkén, szelíden, mint a szél, a dolgok nyáját terelgettem, erdőt, mezőt is siettettem, s a tüzet - égjen hevesebben, ostort ráztam a vetésekben: - így fordult minden vélem szemben, a fű, levél, kalász is engem tagad, belémköt, hogyha lebben, a létet magam ellen szítom én. Szőkén, szelíden, mint a szél; nem lehetett sebezni engem: ki bántott - azt vállon öleltem, értve-szánva úgy megszerettem, hogy állt ott megszégyenítetten és szálltam én sebezhetetlen: - fényt tükrözök csak, sár nem ér. Szőkén, szelíden, mint a szél, jöttömben csendes diadal van, sebet hűsít fényes nyugalmam, golyó, szurony, kín sűrű rajban süvített át, s nem fogott rajtam, s mibe naponkint belehaltam, attól leszek pusztíthatatlan, s szelíden győzök, mint a szél.

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél