2010. november 29., hétfő
2010. november 25., csütörtök
újratöltve
2010. november 24., szerda
egyszer...
Nem árt az óvatosság, lehet hogy egy-két embernek az a sorsa, hogy türelmesen várjon, akár évekig is a megfelelő pillanatra, amikor végre megérik arra, hogy megoldja, vagy a probléma érik meg arra. Nem minden embernek kell végig rohannia az életén.... Vannak, akik vakon bevállalnak mindenfélét, kockáztatva sok mindent, és ha sikerrel járnak, verik a mellüket, a buktatókról nem beszélve. A félelmeink útmutatóként vannak jelen életünkben. Igenis mérlegelni kell. Főleg, ha másokat is bajba hozhatunk döntéseinkkel. Amit meg nem tudunk bevállalni, vagy nem akarunk, bármennyire is nyomást gyakorolnak ránk a többiek, nem biztos, hogy a gyávaság, és az előre gyártott félelmek az oka. Egyszerűen csak sorsunkat éljük, amit nem lehet másképp, csakis egyénileg. Nekem is van egy ilyesfajta előre gyártott félelmem, ami rágja a lelkem, és addig nem fog elmúlni, míg be nem teljesül, de valószínű, hogy még nem értem meg arra, hogy befogadjam ezt a fajta boldogságot. Vagy Ő van így ezzel. Az is lehet, hogy mindkettőnknek más feladata van, amit együtt nem tudnánk teljesíteni. Így marad a remény, hogy egyszer majd, ha senki nem figyel oda, ránk talál a szerelem...
2010. november 11., csütörtök
tévedés
'Néha nehéz megállapítani a különbséget a valódi érzelmek és aközött, ha valaki csak ki akar használni. De amikor valami igazi... nos, azt tudni fogod.'
2010. november 6., szombat
2010. november 5., péntek
egy napon
Egy napon... az álmok valóra válnak... egy napon...az ember eljut oda, ahova mindennél jobban vágyik... egy napon...
Egy napon... azt jelenti SOHA!
Az itt és most, az a valóság. Az a valóság, hogy elvesztettelek. És akármennyire szeretném megértetni Veled milyen sokat jelentesz nekem, egyre messzebb és messzebb kerülsz tőlem...
De ugyanakkor tudom, hogy a legnagyobb hiba és a legnagyobb bukás is jobb, mintha az ember próbát sem tenne.
Igen, ott van a kilincs az ajtón... és azon az ajtón én már sosem fogok bemenni, de néha vissza kell térnem, látnom kell az ajtót és megérintenem a kilincset... hogy tudjam élek és létezem...
És azt is tudom, hogy ez mindig visszafelé sül el, hogyha visszatérek nem leszek jobban, sőt rosszabbul leszek és újra kiskanállal kell összeszednem önmagamat. Mert aki szeret, az tudja: sosem lehet túllépni. Sosincs igazán vége...
Még a halállal sem. És nincs annál rosszabb, mintha az ember kihagyja azt, ami megváltoztathatja az életét. És tudom, hogy azért szenvedek ennyire, mert egy idióta vagyok...
Ha Rád gondolok, arra gondolok, hogy hagyni kéne mindent a fenébe, mindent.
De nem csak te vagy és ezért, csakis ezért kell a gyógyulás... ha van, ha lesz.
fájdalom
2010. november 4., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)