Ma úgy álmodtam Rólad, hogy Te meg sem jelentél az álmomban...EZT csinálja valaki utánam!
:)

Onnan veszed észre, hogy valakit igazán szerettél, ahogy egyre több idő múlik el, a fájdalom nem enyhül, hanem növekszik...
Nyálas, nem?
De azért igaz... :)
Néha elcsodálkozom azon, mekkora ökör vagyok... csendesen és nyugodtan csordogál az életem, hatmillió dolognak örülhetnék:
- bevált a gyógyszerem, amit 2 hónapja szedek (és szedhetek míg élek)
- végre van valami ok, amin el lehet indulni
- és holnap lesz az első kezelés...
Ehelyett írok egy idióta sms-t - amire tudván tudom, hogy nem kapok választ - kockáztatva a kedélyemet, a lelkiállapotomat, a holnapi nap sikerét...
Normális az ilyen ember?
A vágyott férfi a hímek "szeretlek és egész életemben szeretni foglak, de soha nem lehetünk együtt, most nem tudom elmagyarázni miért, de igazából tök mindegy" alfajába tartozik. Van ilyen. Lehet beleszeretni, szenvedni tőle, belehalni, talpra állni, földre zuhanni, sírni, fájni, várni. Mindent lehet. Csak elhinni nem.