24

... 

Július 14.

"Elhatároztam hogy megtanulok nélküled élni.
Ahogy Tőled láttam, ahogy Tőled tanultam.
Elhatároztam hogy másképp, máshogy...
Hogy nem gondolok Rád.
Hogy megelégszem a jóval a megbízhatóval, a tűz, a szenvedély, a szerelem helyett.
Ahogy Tőled láttam, ahogy Tőled tanultam.
Elhatároztam, hogy nem fáj tovább.
Hogy nem gondolok Rád.
Hiszen eddig csak Kerestem a szépet, kerestem az álmokat, a vágyakat...
s Mindig ott ahol nem adták, ahol nem értékeltek, ahol ellöktek, ahol túl sok, vagy épp túl kevés voltam, de semmiképp nem voltam elég.
Elhatároztam.
Megbeszéltem a szivemmel. Meggyőztem az eszemmel.

De a szívem megcsalt. Becsapott. Elhagyott. Elárult.
Pont, mint Te.
Nem értett. Nem figyelt. Nem látott.
Pont, mint Te.
Kértem, könyörögtem, hogy ne érezzen.
Ne figyeljen.
Ne álmodozzon.
Ne szeressen.
Pont úgy, mint Te.

De bármit teszek.
A szívem nem enged. Erősebb.
Minden kicsit elhagyott, gyenge pillanatban, lesben áll.
Minden csendben.
Minden szép, vagy épp szomorú pillanatban...
újra dobban. Újra lobban. Újra ég.
Újra és azóta is érez.
Szeret. Téged.
Még mindig.
És ez döbbentett rá.
Ez, pont ez, ébresztett rá.
Ha Te meg tudtad tenni,
Az nem azt jelenti, hogy erősebb vagy. Hogy neked más. Hogy neked jobban fájt.
Nem.
Mert erőm Tőled van. A vérem belőled fakad. Az akaratom a Tiéd edzette.
Szerelmem Tiédben olvadt fel.
Nem.

Ez csak egyet jelent.
Hogy szíved szívem sose érezte úgy, mint én.... nem hitte, s Nem érezte, amit én.
Hát mondd az enyém vagy a Tiéd a valódi?
Az én valóságom vagy a Tied igazi?
Vagy a szerelem szerinted csak egy döntés?
Döntés, hogy szeretsz, vagy nem
Szeretsz?
Döntés, hogy kiírsz magadból valakit vagy sem?
Hát. Tudod. Nem az.
És ha ezt nem érted, ...
ha ezt meg tudtad tenni, sose szerettél igazán.
Igen. Lehet új életet kezdeni.
De azt, aki vagy. Aki voltál.
Azt megtagadni, több, mint más útra lépni...

Hát. Elhatározásom nem segített. Feladtam. Elengedtem.
Hagyom, hogy szívem abban a tempóban haljon bele, vagy engedjen el Téged, ami az övé, amit a szívem diktál.
Már nem akarok se kétségbeesetten hinni.
Se bizonyítani.
Se újrakezdeni.
Se felejteni.
Már nem teszek fogadalmakat.
Már hagyom, hogy megérkezz a legváratlanabb pillanatban és távozz mikor a legjobban szükség lenne Rád.
Tépd el, amit el akarsz tépni.
Engedem, hogy távozz belőlem.
Engedem, hogy maradj bennem.
Nem harcolok már se Érted.
Se ellened.

Mert a szívem erősebb a Tiednél.
Szerelmem igazibb, mint hitted.
Te nem hittél bennem, vagy magadban, vagy bennünk úgy, ahogy az én szívem a döntésed, a döntésem ellenére még mindig szerelemmel hisz.
Ennél több bizonyíték sose kellett volna .... hogy igaziak lehessünk.
És nem egyszer. Hanem mindig."

KN

Tegnap

Néha túl későn vesszük észre, hogy amit annyira őriztünk sok-sok éven át, valójában nem is kincs, hanem kacatok és üvegdarabok...

Viszlát kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy Velem voltál  és követted életem alakulását.
Ez a történet itt véget ért. Több bejegyzés nem születik.

Szerelmet és boldogságot kívánok Mindenkinek!

20 év

20 év - atyaég!

Nem. Nem gondoltam volna azon az estén, hogy 20 év múlva itt tartunk...
Emlékszem a mosolyodra, ahogy megálltál mellettem. A szívem a torkomban dobogott és nem értettem, mit akarhatsz tőlem...

20 év.

Ha meglátlak vagy feltűnik a neved a telefonomon még most is ugyanazt érzem. Össze-vissza ver a szívem és pillangók repdesnek a gyomromban.

20 év.

Hullámvasút.
Egyszer fent. Máskor lent. Az utóbbi időben inkább lent. Kimondatlan szavak. Megválaszolatlan kérdések. Bizalom es kétkedés. Félelem és harag. Hallgatás és beszélgetés. Ölelés és elutasítás. Csók es közöny. Szex és szerelem. Közel és mégis olyan távol.

20 év.

Kell ez nekem?

Kellesz nekem?

Most épp megint nem kellek Neked...

Lábtörlő

Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra használni, amire való. A lábtörlőnek használt emberek kicsit máshogy működnek: velük sok esetben előbb elhitetik, hogy értékesek, és csak ezután gyalogolnak rajtuk keresztül mocskos lábbal. És persze az emberi lelket takarítani is sokkal nehezebb.

Életed során sok emberrel találkozol. Vannak, akik a véredet szívják, vannak, akik közömbösek, és olyanok is vannak, akik segítenek. Belőlük van talán
a legkevesebb – mégis lehet, hogy túl sokan vannak. Nem azért, mert ne lenne szükséged segítségre, hanem azért, mert bizonyos emberek segítségének ára van. Igen nagy ára: a lábtörlővé válásod.

Nem hiszem, hogy Te megúsztad volna ezt. Kevés olyan ember élhet közöttünk, aki egyszer sem vált még mások lábtörlőjévé (és ő sem gyalogolt át másokon).
Van, hogy teljesen kiszámítható a megalázás, amiben részesülsz: tettél valamit, amire a másik fél szerint a bosszú a megfelelő reakció, és akár ismeretlenként ítélkezve fölötted, akár hozzád közelállóként úgy dönt, hogy érvényesíti saját igazságszolgáltatásá­ra vonatkozó (nem létező) jogait. Te elcseszted (szerinte, vagy akár szerinted is), ő pedig (szerinte, vagy akár Te magad szerint is) jogos büntetésként keresztülgyalogol a lelkeden. A büntetés persze amellett, hogy kicsinyes, igen káros kezelése is bármilyen problémának, hiszen félelmet épít be a másik emberbe, a félelem pedig vagy megalázkodást, vagy lázadást szül. De ez már egy következő történet.

Van azonban egy másik esete is a megaláztatásnak. Egy sokkal kegyetlenebb esete. Nem mindig kiszámítható ugyanis, hogy ki és mikor rúg beléd, használ ki, vagy teszi tönkre az életedet. Vannak olyan emberek, akik mosolyognak rád, akár segítenek is neked, és amikor a bizalmad gyenge fonala már eléggé megerősödött, amikor már úgy érzed, hogy a kapcsolatotok által rengeteget nyertél, akkor veszítesz. Mindent. Önbecsülést, bizalmat, hitet. Sokszor még anyagi javakat is. Aki adott – vagy csak elhitette veled, hogy adni fog –, az mindent elvesz. Mert vannak olyan emberek, akik még embernek sem tekintenek Téged – csak
eszköznek. A saját céljaik érdekében használt, eldobható eszköznek.

Tudod, miért szeretem azokat, akik őszintén utálnak engem? Azért, mert ők legalább nem tettetnek hazug szeretetet. Tudom, hogy mit éreznek, nem kell az
elemi ellenszenvükről lefejtenem az érdekek által vezérelt ál-szeretet hagymahéjait, hanem tisztán elém tárják a jellemüket. És ez jó. Ha nem szeret, hát
nem szeret. Sokan vagyunk ezen a bolygón, több mint 7 milliárd ember közül válogathat, akit szerethet. 

Persze aki mélyen belül önmagát utálja, az senki
mást nem tud szeretni. De az ilyen emberek legalább őszinték. Őszintén húzzák a szájukat, őszintén kötekednek, őszintén tesznek keresztbe, amikor csak tehetik.

Én pedig szeretem az őszinteséget. Szeretem tudni, hogy ki hogy viszonyul hozzám vagy másokhoz, szeretem meghúzni a határvonalat, hogy kit engedek a bizalmamba, kinek van helye az életemben, kivel legyek óvatos, és ki az, akivel számomra semmiféle kapcsolatnak nincsen helye. Szeretem ismerni az emberek valódi arcát.

És gondolom Te is így vagy ezzel.

De van olyan ember, aki nem azért hord álarcot, hogy a társadalmi elvárásoknak megfeleljen,
hanem azért, hogy Téged megvezessen. Mert kellesz neki – de nem szeretetből, hanem érdekből. Nem Te vagy fontos számára, hanem az, amit tőled elvehet.
Lehet ez érzelem, lehet pénz, lehet információ, vagy lehet a személyeddel való ismeretség ténye, de egy valami közös: Te vagy az eszköz, ő pedig a haszon
élvezője.

Csak Te ezt még nem tudod sokáig. Ahogy a vadakat mészárolják le, úgy kapsz Te is először csaliként valami finomat, hogy aztán elvegye tőled azt, ami kell neki.
A kulcs a bizalom. A bizalom, ami manapság már a legtöbbünkben elég gyenge lábakon áll, ezért aki azt meg akarja szerezni, annak ügyesnek kell lennie.
És vannak, akik ügyesek. Vagy azért, mert ebből élnek, vagy azért, mert gátlás nélkül képesek alkalmazni az ősidők óta eredményes megtévesztési stratégiákat.
Kezet nyújtanak neked, hogy fontosnak érezd magad. Megsimogatnak, hogy érezd a szeretetet. Dicsérnek, hogy meggyőzzenek: igenis értékes ember vagy. És közben meggyőznek arról is, hogy ők maguk jó emberek. Hozzád hasonlóak. Közös értékrendet képviseltek. Elhitetik veled, hogy önzetlenül segítenek.

Te pedig elhiszed, mert egyrészt jó ebben hinni, másrészt szükséged is van most a támogatásra. Valójában ez az a két dolog, ami miatt egy másokon keresztülgázoló érdekember áldozatává váltál: szeretet és szükség.

Szeretet a világ és az emberek iránt, ami azt súgja neked: bízz meg másokban, legyél jó, és higgy benne, hogy mások is jók veled. Szeretet, ami azt súgja: ahogy Te tudsz szeretni, mindenki úgy szeret.
Szeretet, ami még a korábban porrá rombolt bizalmat is képes újra felépíteni.

És szükség, mert ahogy mindannyiunknak, neked is vannak gyengébb időszakaid. Vannak, akik egész életüket kiszolgáltatottként élik (ők válnak a csalók,
az érzelmi zsarolók, a seggfejek és az energiavámpírok gyakori áldozataivá), de sokan vannak olyanok is, akik csak életük egy-egy szakaszában gyengülnek el.
Mert csalódtak valakiben.
Mert vége lett egy szerelemnek, egy kapcsolatnak, vagy egy életnek.
Vagy mert elvesztették a munkahelyüket, a pénzüket, a hitüket. 
És ilyenkor szükségük van valakire, aki segít.

Ez a valaki pedig többnyire meg is jelenik, de nem mindig azért, mert fontos vagy számára. Van, aki egyszerűen csak megérezte a szükségletedet, és meglátta a lehetőséget.
A lehetőséget, hogy miután látszólag – vagy akár egy ideig ténylegesen is – kielégítette a szükségletedet, és ezáltal megszerezte a bizalmadat, a neki alkalmas pillanatban kifacsarja belőled azt, ami számára hasznos, aztán eldobjon, mint egy használhatatlanná vált kelléket.

from Facebook

HBD2U

Most múlik pontosan...

Hello Tündérem!

Nem csak jó dolgok történnek... a sors az egyik kezével mindig ad, a másikkal pedig elvesz.

Nehéz elfogadni, hogy az évek múlásával egyre többen mennek el. Többségük váratlanul. Nehéz elfogadni, hogy a Halottak napja egyre mélyebb értelmet nyer és egyre több mindenki csak az emlékekben él...

Miközben az év egyik legboldogabb estéjét töltöttem Vele, a lelkem másik fele hang nélkül zokogott. Véget ért egy 27 éves kapcsolat. Elment egy barát. Kegyetlenül korán, kegyetlenül fiatalon.

Agyvérzés, majd a kórházban egy újabb - végzetes stroke. Agyhalál.

Az autómban ültem, volt pár felesleges percem, mert késett a nagy Ő. Két napja tudtam, hogy nagy baj van, de bíztam benne, hogy jó hírek várnak a telefon túloldalán.

"Agyhalott. Elvégezték a teszteket. 12 óra múlva megismétlik, majd lekapcsolják a gépekről."

Üres szavak. Üressé vált világ. Légüres tér... de menni kell tovább. Mosoly az arcon. Nem történt semmi. Ott áll, rám vár. "Ne legyél ilyen rosszkedvű!" Mit mondhatnék. 10 hónapja nem láttam, de ha kimondom, ami bánt, akkor csak sírni tudok. Nem itt, nem most. Rendeljünk. Együnk. Nem tudok a szemedbe nézni. Most nem. Még nem. Remeg a kezemben a pohár. Istenem, az nem lehet, hogy nincs csoda...

De nincs csoda.

Másnap délelőtt lekapcsolták a gépeket és egy szív megszűnt dobogni.

"Hello Tündérem!" - soha többé nem kezdődik már  így üzenet.

Viszlát.
Viszlát.

A nagy egész

Ahogy öregszik az ember, egyre többet foglalkozik a lelki dolgokkal. Már nem a megvásárolható dolgok állnak a középpontban, hanem a megfizethetetlenek. Egyre többet ér egy este a barátokkal vagy egy váratlan telefonbeszélgetés. És egyre gyakrabban hallgatunk a szív szavára...

Persze nem tudok kibújni a bőrömből és próbálok mindent megérteni, pedig tudom, hogy nem kéne. A millió kedves és fájó epizód mind-mind a nagy egész része, amit az Életemnek nevezek. Akárhogy gondolkozom és tervezek, az Élet mindig  bebizonyítja, hogy ő az igazi rendező és minden, de minden halad az úton... a cél felé, amit megírtam (megírtunk?) magamnak.

Egy hónapja még elképzelhetetlennek tűnt mindaz, amit hat napja átéltem. Ülni Veled szemben és látni, ahogy jóízűen falatozol. Belebújni a karjaidba és érezni a tested. Simogatni a mellkasod és csókot váltani.

De megtörtént.
Már semmit se akarok megérteni. Csak érezni. Téged. Megélni a mát. Nem szomorkodni a tegnapon és nem aggódni a holnapon.
Bebizonyosodott, hogy végül mindig megérkezel.

Szeretlek.

rész

Nem akarok tőled semmit. Valójában csak azt szeretném, hogy része legyél az életemnek.