álmok

Jó Rólad álmodni.. úgy mint ma, úgy jó. Persze reggelre kelve, olyan voltam, mint akit agyonvertek, mint aki egy pillanatra sem hunyta le a szemét... mint a Gólyakalifában... De akkor is jó volt, egyetlen éjszaka alatt három napot éltem. Itt voltál, velem voltál... úgy jártál-keltél az otthonomban, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Itthon voltál nálam...

Persze nem minden álom ilyen jó... legtöbbször olyan vagy, mint az életben: hideg, elutasító, távolságtartó. Azok a rosszabb álmok, nem rosszak, csak rosszabbak... mert legalább látlak és már ez is sokat jelent. Még ha csak álmomban is jelensz meg... de látlak...

döntés

Azt mondtad, hogy nálunk semmi nem tört el... csak vége kellett hogy legyen... egy racionális, nem érzelmi alapú döntés miatt, amit ÉN hoztam...

heg

Az embereknek vannak hegeik mindenféle szokatlan helyen, mint valami titkos térképe saját múltjuknak, mint régi sebeik táblázata. A legtöbb sebünk begyógyul, csak egy heget hagyva maga után. De némelyik nem. Vannak sebek, amiket mindenhova magunkkal viszünk, és bár a vágás régen volt, a fájdalom még kitart. Mi a rosszabb, új sebek, amik szörnyen fájnak, vagy a régi sebek, amiknek rég meg kellett volna gyógyulni, de nem tették? Talán a régi sebeink megtanítanak valamit. Emlékeztetnek rá, hol jártunk, és mit győztünk le. Leckét adnak, hogy mit kerüljünk el a jövőben. Szeretnénk ezt hinni. De ez nem így van, ugye? Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnunk, újra és újra és újra.

tündérmese

Félreismertelek...

Lehet...
"Ne ítélj elsőre" mondják, pedig mekkora hülyeség... az embernek mindenképp van egy első benyomása, egy első megérzése mindenkivel kapcsolatban... és persze lehet, hogy téved az ember... de én azt hiszem, hogy az az ELSŐ érzés az sosem téves...
Én például azt gondoltam: "menekülj! baj lesz!"

De erről már írtam... vannak sorsfordító találkozások... olyanok amik meghatározzák valamiképp az ember életét hosszú évekre, akár évtizedekre is...

Szóval félreismertelek... szerinted. Pedig nem. Tudom milyen vagy valójában, de nem értem, miért akarsz más lenni... Tudod... mint a mesében. Annyira lényegtelen, hogy királyfi, vagy juhászlegény, mindegy honnan jön, kinek a fia és mennyi a vagyona (gyémántpalota, aranyerdő, ezüsttó). Az igazit, a szerelmet akkor találja meg, ha álruhát vesz és szegénylegénynek öltözik... mert akkor ŐT szeretik... nem a látszatot...

Kár, hogy nem értettél meg.
Kár, hogy nem hagytad magad a körítés nélkül szeretni...

tapas

Még mindig nem tudom, mi az a tapas.... vagyis tudom, mert elmondtad... Viszont voltam a La Bodegában, ültem veled szemben sok-sok év után... bár ennek is majd' másfél éve már. És jó volt ülni ott és azt mondani a pincérnek, hogy a férjem vagy...

Rég éreztem EZT, de most, hogy eszembe jutott ez az emlék, újra fülig ért a szám, ÚGY mint régen, VALAHÁNYSZOR rád gondoltam... nagyon hiányoznak az életemből ezek a mosolyok...

Ahogy hiányzol TE is...

a mi tegnapjaink

Persze nem volt Jégbüfé... és rózsát lopni sem mentünk. Csak belógtunk a Temetőbe és a Szoborparkba éjszaka...
Viszont késni azt tudtál... nagyon...

Semmi sem változott, csak elmúlt sok-sok év...

majd akkor...

másképp

Valahogy úgy voltam Veled mindig, hogy Téged sosem foglak tudni nem szeretni, sosem fogok tudni közönyösen rádgondolni, sosem fogom elfordítani a fejem, ha szembejössz. Közben pedig igenis KELL!

A mi életünk két külön élet, és már soha nem lesz kapcsolódási pont. Akkor sem, ha lenne rá lehetőség, mert már egyáltalán nem akarom, hogy közünk legyen egymáshoz.

mindegy

Lényegében minden mindegy. Azt hittem ez az egész segíteni fog, de nem... tévedtem.

előrenézni

Nehéz átélni, mikor hirtelen egy egészen más minőségű kapcsolatod lesz, olyan, aminek létezéséről nem tudtál, nem érted a célját, a környezeted hülyének néz. Annyit tudsz, hogy nem az a cél, hogy Vele élj, hiszen nincs is erre semmi lehetőségetek, külön életetek van és mégis olyan iszonyatos erővel vonz a másik jelenléte, ami felfoghatatlan. Érzed a jelenlétét akkor is, mikor nincs melletted, amikor együtt vagytok, előfordul, hogy amire gondolsz, abban a pillanatban kimondja a másik, álomból is felébredtek, ha a másik rátok gondol.
Hiába van tőled messze-messze, a gondolataidban életed minden örömért és bánatát vele osztod meg. Beszélgetsz vele, mintha csak ott lenne egy karnyújtásnyira...

És ezzel együtt kell tudni élni. Együtt úgy, hogy nem lehetsz VELE!

jövőtlenül

Nem tudom, miért csinálom. Eltelt pár csendes hónap, amikor minden egyes idegszálammal képes voltam erre a szóra koncentrálni: NEM.

Most meg megbolydultam... Képtelen vagyok felfogni a helyzet véglegességét és visszavonhatatlanságát.

Igazából a jövőre irányuló képzeteimmel van gond. El sem tudom képzelni, hogy lehet ezt az egészet "élőben" kezelni. Ha az embert ekkora mértékben negligálják, akkor ez "élőben" is működni fog? Mire kell felkészülnöm?

Szembejössz velem és elfordítod a fejed? Vagy csak szimplán keresztülnézel rajtam, mintha csak egy lennék a tömegből? Valaki, akinek arca nincs, teste nincs, létezése is kétséges???
Igen, ez az, ami kétségbe ejt... Régen, a széthullás előtt EZ volt az egyetlen, ami igazán éltetett, a VÉLETLEN lehetősége. hogy egyszer csak szembejöhetsz velem, vagy elsuhanhatsz mellettem... És akkor nem lesz más dolgom, mint fülig érő szájjal RÁD mosolyogni, utánad fordulni... És újra lesz pár pillanat, ami csak az enyém, amikor a tekintetünk egymásba fonódik és csak az enyém leszel. Aztán mindketten tovább megyünk, de én feltöltődöm pár hétre, hónapra, évre elegendő boldogsággal, mert LÁTTALAK.

És most ez is ELVESZETT. És ez fáj. Pokolian fáj.

K. ügynök

Tényleg furcsa tréfákat űz az emberrel az emlékezete... ki erre emlékszik, ki arra...
Én a MIB-re határozottan emlékszem. Talán azért, mert a film 94 perce alatt végig fogtad a kezem...

első ....

Egy jó antrén sok múlik... és én mindig is szerettem, ha egy férfi kreatív módon kezdeményez... ha nem csak a sima leszólítós dumát dobja be, miután csikorogtak a kerekek...
Szerencsére sok jó antréban volt részem, bár tény, hogy kis százalékukból lett érdemi kapcsolat... Úgy gondoltam, ha az első randin nem mozdul bennem valami, akkor felesleges időt és energiát pazarolni a második randira...

Te meg jöttél, és ...

Először fel sem tűnt az autó, ami elsuhant mellettem.. fogalmam sincs hányadszor jöhettél velem szemben, mire gyanút fogtam... de amikor hátranéztem és láttam hogy befordulsz a kis utcába mögöttem, majd hamarosan feltűnsz a kereszteződésben előttem, gyanút fogtam. Ahogy újra elhaladtál mellettem önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám és utánad néztem... ismét befordulás, ismét kikanyarodás előttem a kereszteződésnél...

Megálltál mellettem és elkérted a számomat. Majd' 13 éve ennek... fogalmam sem volt akkor, mekkora hatással lesz ez a találkozás az egész életemre...

sors

Érezted-e már, hogy menni lenne kedved, s mégis maradnál, ha engedné a sors?

Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer is meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél. És már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni.

Bár... sosincs túl késő felismerni, hogy mi a fontos az életünkben és harcolni érte!

boldogság

Tudod arra gondoltam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságodat.
Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok. Tudnék-e boldog lenni, veled boldog lenni, a Te boldogságodtól boldognak lenni, ha egyszer megpillantanálak úgy, hogy te nem látnál, vagy nem ismernél meg...

És látnálak kéz a kézben… mással.

Látnám, hogy boldog vagy. Persze boldog lennék, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkaphatod. És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem, a kép előtt? Te boldog vagy, mással vagy boldog… Önzés, vagy nem szeretlek eléggé…? Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássalak. Vagy nem kívánom eléggé? De hát én téged szeretlek. Miért fájna mégis? Te boldog vagy, és nekem sajog…
ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetnélek, te boldog lennél, csak nem általam. AZ fájna. Nem a boldogságod, hanem, hogy én nem adhattam neked boldogságot… az fájna… De a boldogságod hamar megvigasztalna…

rossz nap

Ott fent hullnak a csillagok, mint suta félmondatok.
Olyan mélyen lent vagyok, mindig rád gondolok,
Mikor elfogy fent a hold, már semmit sem várhatok,
Ébren is csak rólad, csak rólad álmodom.