ünnep

Legyen ünnep

Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent,
Ezért létezünk is olyan rendezetlenül,
Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,
S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül.
És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,
Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én 
De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,
Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén...

S maradtak hétköznappá szürkült színes álmok, 
s maradtunk valósággá törpült óriások, 
S itt állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, 
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, 
s a könnyem kicsordul: Miért? Miért nem lehetsz itt közel?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, 
bár engem rég nem érdekel,
ahogy égnek a fények, én is elégek, ha nem lehetsz...
Miért nem lehetsz itt közel?

A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet. 
Lehetett nagyszerű, de még sincs ráadás.
Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson Téged;
nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más.
Én is beálltam és beállsz Te is a sorba, 
hogy ki melletted áll, annak fogd kezét.
És ha a kép előtted lassan összefolyna 
nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért...
Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk, 
hogy egy évben egyszer boldogok legyünk.

Itt állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, 
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, 
s a könnyem kicsordul: Miért? Miért nem lehetsz itt közel?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, 
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, 
s a könnyem kicsordul: Miért? Miért nem lehetsz itt közel?

Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, 
bár engem rég nem érdekel,
ahogy égnek a fények, én is elégek, ha nem lehetsz...
Miért nem lehetsz itt közel?

Ha nem lehetsz...
Miért nem lehetsz itt közel?

tovább, tovább...

 









A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje elfogadni a dolgot és továbblépni.

ha szeretsz...

Ha szeretsz valakit, mindenestül elfogadod, az összes kötöttségével és kötelezettségével együtt. Elfogadod a történetét, a múltját és a jelenét. Elfogadsz mindent, vagy nem fogadsz el semmit.
R.J.Ellory

we don't talk anymore

Nem tudom becsapni önmagam. Elrejthetem az érzéseimet önmagam elől, de aztán úgyis győz az igazság. Utat tör magának. Ami igazán hiányzik az életemből azt végül úgyis megteremtem. Így vagy úgy, de behívom az életembe.

Pár napja úrrá lett rajtam megint valami csendes szomorúság. Az egyre sötétebb napok, a természet teljes elcsendesedése mind hozzájárul talán ehhez a melankóliához...

Te is eszembe jutsz. Mit csinálsz, kivel lehetsz, eszedbe jutok-e? Kezedbe veszed-e néha a telefont hogy tárcsázd a számom? Lemondóan vagy megkönnyebbülten legyintesz, ha végül mégsem nyomod meg a gombot?

Mindig van egy pont, amikor megjelensz nálam. Sajnos nem fizikai valódban, hanem csak az álmaimban... megteremtelek magamnak. Felépítelek azokból az emlékmorzsákból, amik megmaradtak. 

Nekem. 

Belőled.

Egy olyan világot teremtek, ami sosem volt és talán soha nem is lesz. 

De ott vagy. 

Te vagy. 

Velem vagy. 

És olyan dolgok történnek, amikről valóban CSAK álmodni merek...

Hiányzol...

ébren

Fekszem és ébren vagyok. Rád gondolok és a nőkre, akiket csókolsz. Bárcsak hasonlítanának rám, bárcsak hasonló illatuk lenne. Azt hiszem, minden érzelemnek van egy illata. A mellőzésnek is... És a szerelemnek, a szerelemnek leírhatatlan az illata. Olyan, mint amikor szinültig eltelsz és nem érzel többé hiányt.

Fekszem, de ébren vagyok. Bárcsak boldog lennél. Talán az is vagy, esetleg úgy vagy mint én. Talán lányokkal próbálod betölteni az űrt, hogy aztán a korábbinál is üresebbnek érezd magad. Talán eszedbe jutok és bánod már azt, ahogy vége lett. De az is lehet, hogy újra szerelmes vagy és csak én vagyok képtelen továbblépni.  Talán csak a saját érzéseimet vetítem ki rád.

Ébren fekszem és azt kívánom, bárcsak felhívnál. Hallani szeretném a hangodat, még akkor is, ha csak az időjárásról beszélgetnénk. Fogalmad sincs, mennyire hiányozhat egy hang, amíg el nem veszíted.

De te sosem hívsz. Én pedig túl fáradt vagyok ahhoz, hogy aludjak. Így most csak fekszem. Fekszem és gondolkozom, vajon mit csinálhatsz....

majdnem

Te és én,
mindig majdnem,
újra és megint.
Bárcsak emlékeznél arra,
ahogy nem tudtam a szemedbe nézni.
Csak veled maradni.
Kezem a kezedben.
Egy majdnem pillanat,
a majdnem pillanat.
Ahogy minden elkezdődött.
Mindig a majdnemben éltünk.
Soha semmi.
Mindig valami.
És soha többé.

Erős?!

... ahogyan akarod.

Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél - így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz. Csókot sem fogok kérni én most már soha, de ha szólsz, megölellek. Történni fogok csupán, úgy és ahogyan akarod. /József Attila - Vágó Mártának/

unalom

"Aki mindig elérhető, az unalmas, aki feltétel nélkül szeret, az unalmas, aki törődik veled, az unalmas, aki kifejezi az érzéseit, az unalmas. Minden, ami igaz, őszinte, amiben nincs játék, taktika, és hátsó szándék, minden pillanat, amikor lehull a maszk, az unalmas. Mondd neki, hogy szeretlek, és elmenekül, mondd neki, hogy soha többé nem akarod látni, s csak idő kérdése, és az ajtódban fog állni. Mert van, akinek mindig csak akkor vagy érdekes, amikor nem lehetsz az övé. Amikor nem vagy… “unalmas”. " Manna OWell

Majd meglátod...

Madonna: You'll see  

Azt hiszed, nem tudok a szerelmed nélkül élni. 

Majd meglátod. 

Azt hiszed, nem bírok ki még egy napot 

Azt hiszed, nincs semmim 

Ha te nem vagy mellettem 

Majd meglátod 

Valahogy, valahogyan   

Azt hiszed, többé nem fogok tudni nevetni 

Majd meglátod 

Azt hiszed, leromboltad a szerelembe vetett hitemet 

Azt hiszed, azok után, amit velem tettél 

Soha többé nem fogom meglelni a hazafelé vezető utat 

Majd meglátod

Így vagy úgy, de sikerülni fog  

Magamra maradtam

Nincs szükségem az égvilágon senkire

Tudom, hogy túl fogom élni

Tudom, hogy életben fogok maradni

Egyedül maradtam

Nincs most szükségem senkire

Ez most az én időm

Senki sem veheti el tőlem

Majd meglátod  

Azt hiszed, erős vagy, pedig gyenge vagy

Majd meglátod

Sokkal nagyobb erő kell ahhoz, hogy sírj, s beismerd a vereséget

Az igazság az én oldalamon áll

Melletted csak a csalárdság áll.

Majd meglátod  

Így vagy úgy, de sikerülni fog  

Magamra maradtam

Nincs szükségem az égvilágon senkire

Tudom, hogy túl fogom élni

Tudom, hogy életben fogok maradni

Egyedül fogok továbbmenni

Nincs most szükségem senkire

Ez most az én időm

Senki sem veheti el tőlem

Majd meglátod  

Majd meglátod…

Zuhanás

"Egy érzékeny cérnaszál az életünk. Azon sétálunk. Azt tapossák az emberek is, akik az életünk során az utunkba kerülnek. Az emberek nem törődnek azzal, hogy mennyire érzékenyek ezek a szálak, és hogy milyen könnyen foszlanak. Az enyém, azt hiszem, tegnap elpattant. Most épp az egyik végébe kapaszkodom, de nincs miért átlendülni vele, megfogni a másik véget és összecsomózni őket. Elengedem. Zuhanni szeretnék." Márta Alex:Özséb

Szia. :-(

Vártalak... hiába. Akárcsak a válaszaid. Sejtettem, hogy ez lesz, de reménykedtem is, hogy legalább annyit írsz, hogy nem... Ne várjalak már hiába. Mától én is ignorállak. Úgy teszek, mintha nem is léteznél, akkor is, ha mélyen belül tudom, hogy ennek nem szabadna így lennie. 

Néha, nagyon ritkán azt kívánom, bár sose találkoztunk volna... de akkor örökké üres lenne a szívem egy része és sosem érteném a hiányt... 

Most felégetem ezt az utolsó hidat is, ami összekötött még veled. Ezek nem nagy szavak, nem "zsarolás", csak a tényt rögzítik. Nem bunkó vagyok, csak mától elérhetetlen. 

Nem akarlak már kiradírozni. Nem is foglak... de azt hiszem, összeszorul ezután is majd a torkom, ha eszembe jutsz... Biztos eljön a nap, amikor azt is megértem ki és mi voltál... nem csak kémia és nem csak lila köd, mert egyik sem tart ki 19 éven át... 

... vigyázz magadra. 💗💔

Kiírlak magamból, meggyógyulok

"Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem érzem. Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsímogatni a fejed, nyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye, mindegy? Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból. Csak rám ne nézz…" (Kovács Ákos)

Ma

Ez a nap is eljött...
Éljen!

vissza

"...De aztán visszajöttél, mert nem tehettél másként. S én megvártalak, mert nem tehettem másként. S mindketten tudtuk, hogy még egyszer találkozunk, s akkor vége lesz. Az életnek s természetesen mindennek, ami az életünknek addig tartalmat és feszültséget adott. Mert az ilyen titkokban, mint amilyen közted és közöttem lappang, különös erő van. Égeti az élet szövetét, mint a gonosz sugárzás, de ugyanakkor feszültséget, hőfokot is ad az életnek. Kényszerít, hogy élj… Amíg az embernek dolga van a földön, él...."
(Márai Sándor)

várakozás

Várakozás

- Régóta várok rád.

– Elkéstem. De most itt vagyok.

– Igen, most itt vagy. De tudod, a várakozást nem olyan könnyű abbahagyni.

– Akkor elmenjek?

– Ne! Maradj! Veled egészen más várni rád.

(Schein Gábor)

álmodni mindig lehet

Jó, ha tudod, hol a helyed.
Szó szerint és képletesen is.
Egy vízcsepp ne vágyjon a csillagokba.

Álmodni lehet.
Álmodozni felesleges.
Mindenki ott van, ahova tartozik.
Én sosem tartoztam volna hozzád.
Ez volt az a racionális döntés, amit egykor meghoztam.
De szerethetlek.
Mert az nem fáj.
Senkinek.
Az igazi szeretet csak van.
Független mindentől.
Attól is, hogy nem reagálsz.
Csak árad.

gubancok

Vannak gubancok. Az ember élete során adódik néhány. Némelyiket megOLDJUK, mások megOLDÓDNAK maguktól. Aztán van néhány gubanc, amit mázsás súlyként cipelünk magunkkal.
Néha megpróbáljuk kibogozni, megoldani, de a nagy ténykedés közepette sokszor csak tovább rontunk a helyzeten... s az eredmény egy, a korábbinál is nagyobb, szinte oldhatatlannak tűnő gubanc.

Egy gordiuszi csomó.
Aztán jött Nagy Sándor és egy váratlan húzással megoldotta. Elvágta.
Volt.
Nincs.

A múlt is tele van ilyen gubancokkal. De ezeken nem segít más, csak a felejtés és a megbocsátás. Hisz, ami nem jó, ami egy gubanc, ami nem segít rajtunk és az életünkön, ahhoz felesleges görcsösen ragaszkodni...

Én is több vagyok annál, amit a fizikai valóm mutat. Csak olyan kötel(ék)ek tartanak rabságban, melyeket az egom teremtett. Gondolatok, vágyak és érzések. De ezeket a kötelékeket el kell oldanom.

Ezen az úton vagy velem tartasz, vagy nem.

De jövő csütörtökön leülök egy asztal mellé és várni foglak. Ha eljössz, megOLDJUK együtt. Ha nem, akkor egyedül lépek. KI-lépek. Akkor is, ha az egom őrjöngve tiltakozik.

Nem lesz könnyű. Tudom, hogy lesz egy "percnyi" csend. Valami befejeződik. De az új nem fog elkezdődni még. Nem tudom, hogy meddig tart a "perc" majd. Egy hétig? Egy hónapig vagy egy évig?
De eldől majd, hogy mi lesz a "perc" után.
"Halál" vagy "újjászületés".

Ott leszek.

kaland

Nem kaland.
Mert a kaland nem érint meg. Csak jön és megy. Elmúlik anélkül, hogy nyomot hagyna.

message

running out of time

STOP

váratlanul

Szombaton megint Rólad álmodtam. Az ölelésedről és a csókodról.
Utálom, hogy fel kell ébredni.

kontroll

Ha eleget foglalkozol a lelkeddel, a tested működését illetően is tudatosabbá válsz. Pontosan tudod, ha valami másképp kezd működni...

Akkor is megéreztem, hogy EZ  most másképp fáj, szúr, feszül.
És tényleg igazam volt.

Meg voltam semmisülve a leletek láttán. De meg akartam gyógyulni. Látni akartam, hogy felnő a gyerekem. Ott akartam lenni az esküvőjén. Az élete része akartam maradni.
Ugyanakkor az orvosok többsége elég borús képet festett le. Két hónapot töltöttem el a totális bizonytalanságban. Egyszer fenn. Máskor lenn.

Soha nem felejtem el az idős professzor arcát, ahogy az orra hegyére tolt szemüvege felett rámnézett  és hangját felemelve megkérdezte:
"Ki a fene paráztatja magukat?" Akkor éreztem először, hogy van remény. Hogy ennél sokkal rosszabb eredményekkel is van túlélés. Hogy semmi értelme temetni magam, amíg nem tudom, hogy ténylegesen mivel állok szemben. A harchoz ismerni kell az ellenséget.

Úgy mentem be a kórházba, mintha csak egy rutinműtét lenne. Nem érdekelt, hogy ami csak balul sülhetett el, az balul is sült el. Nem érdekeltek a komplikációk, a fájdalmak, a csövek. Otthon akartam lenni. Mielőbb.

Szerencsém volt. Amit ki kellett venni, azt kivették, de deréktól lefelé is nő maradtam. Betartom az előírásokat. Reggelente beveszem a fél marék bogyómat. Odafigyelek, hogy mit eszem, mit iszom és mit gondolok. Négy havonta megjelenek a radiológusnál és a kötelező kontrollokon. Évente egyszer átfolyatom magamon a "koktélt". Jól vagyok. Két éve tünetmentes.

De két hete megint OLYAN furán fájok... Szóval érik egy rendkívüli kontroll.

velem vagy nélküled

Mit gondoltam?
Mit akarok?
Kérdések, amikre igazából nem is tudok válaszolni...

Reggel mindig tiszta a fejem. Látom az egész helyzet abszurditását és totál megértem a  hallgatásodat, a közönyödet.
Aztán, ahogy napközben elkalandoznak a gondolataim és újra meg újra azon kapom magam, hogy már megint nálad vagyok, egyre jobban hiányzol. Egyre inkább azt érzem, hogy tennem kell valamit, valahogy jobb belátásra kell hogy térítselek.

Közben tényleg nem tudom mit akarok tőled. Végülis nem is tőled akarok valamit, hanem téged magad akarlak. Egyszerűen csak szeretném, ha része lennél az életemnek. Szeretném, ha magától értetődő lenne, hogy megtehetem, amit érzek. Nem akarok zavarban lenni az érzéseim miatt. Látni akarlak. Találkozni akarok veled. És ha látlak, ha találkozunk, meg akarlak ölelni, meg akarlak érinteni, hozzád akarok bújni. Mert ott az én helyem. Ezt érzem.
Nem akarok kínos csendet és három lépés távolságot, mert az nem én vagyok. Azok nem mi vagyunk...

De zaklatni sem akarlak, csak szeretném, ha néha hallhatnám a hangod, ha természetes lenne, hogy időnként találkozunk és mesélünk egymásnak az életünkről...

Nem lehetek veled, de nélküled sem akarok.
Barát? Szerető? Egyik sem és mindkettő. Olyan vagy, mintha egyetlen testben lennél minden férfi, akire valaha szükségem lehet.

coming out

Csak a szokásos éves kontroll volt. Úgy tűnt, hogy végre jók az értékeim és a gyógyszer-beállítás is. Egyszercsak megállt az orvos és összevonta a szemöldökét. Mindig tudom mit jelent ez. Nem jót.
Felém fordította a monitort. Magyarázott, miközben megmutatta a "rohadékot".
Visszarendelt két hét múlvára. "Vannak csodák!".
Akkor nem voltak. Két héttel később már a vérvételes papírokkal a kezemben jöttem ki a rendelőből.
Ha magánintézménybe jársz, emberszámba vesznek. Nem ülsz órákat a váróban, 2 perc alatt szólítanak vérvételhez, melynek eredménye délután vagy másnap landol az email fiókodban.
Munka közben jó hírt kapni jó. Rosszat meg rossz. Ez ilyen egyszerű. Ez pedig k**** rossz hír volt. Három csillagos. Az értékek bőven a referencia határokon kívül. És ez most nem a szérum vas csökkent értékére hívta fel a figyelmet. Ez két tumormarker volt. A lelet alján pedig a kőkemény konklúzió: "Magas eshetőség a ... eredetű ... rák jelenlétére."
A folyosón hívtam az orvosom, miközben a saját temetésemről vizionáltam.
Több szem többet lát. A következő hetekben több időt töltöttem orvosi várókban és székekben, mint a saját ágyamban. Az összes követ megmozgattuk. Több radiológus látott, mint addig egész életemben. Szinte minden nap más vizsgálóasztalon feküdtem.
A mélypont az volt, amikor az egyik jónevű klinika feltörekvő orvosa (természetesen hozzá is ajánlással érkeztem) a kettős hasi sztóma rejtelmeibe kezdett bevezetni. A pokol legmélyebb bugyrába. Amikor már nincsenek petefészkeim, méhem, hüvelyem. Amikor megszabadítanak a hashártyám egy részétől, a húgycsővemtől és a végbelemtől. Ekkor néztem a mellettem ülő férjemre. Holt sápadtan hallgatta az ítéletet.
"Öt éves túlélés?" "Majd szövettan után. 1.stádium esetén 90%. 3-4. esetén csak néhány hónap."
"És ha nem jártam volna a rendszeres kontrollokra, akkor mire kiderül már tepsi?" "Igen. Sajnos. Ez ilyen alattomos."
Fasza.

hiány

Reggel kinyitom a szemem és eszembe jutsz. Aztán visszakanyarodok az éjszakámhoz, kicsit kutatok: találkoztunk-e az álmaimban. Mostanában ritkán jössz. Hiányzol. Onnan is.
Nyúlok a telefonért. Ellenőrzöm az összes létező csatornát és konstatálom, hogy nem írtál. Ma sem. Tegnap sem. Talán sosem fogsz már.
Összerakom magam. Szabin vagyok. Ráérek. Elkészítem a reggelit és eszembe jut, hogy egy időben nem reggeliztél. "Csak ezzel 10 kilót fogytam." "Az agynak kell a szénhidrát. Reggelizz." - válaszoltam.
Jövök-megyek. Bepakolom a mosógépet. Emlékszem a tiédre, ott lenn a pincében.
Viráglocsolás. Ugyanolyan a kannám, mint amilyen régen neked is volt. Csak a színe más. A kezembe fogom és odaképzelem a Te kezed is.
Melegszik a halászlé. Nézem a gyöngyöző levest. "Mit főzöl?" "Halászlé. De te biztos nem szereted." "Szeretem."
Olvasok, takarítok. Teszem a dolgom. Múlnak a percek, órák. Gondolatban szinte mindent megosztok veled és szinte mindenről így vagy úgy, de eszembe jutsz. Elmesélem a gondokat és örömöket.
Mire este ágyba kerülök, olyan mintha mindent tudnál rólam. Csak a hiányod véglegességéhez vagyok képtelen hozzászokni.
Átgondolom a napom. Lehunyom a szemem. A kezemet széttárt ujjakkal a tenyeredbe csúsztatom, majd az ujjaimat szorosan az ujjaid köré fonom.
"Itt vagyok" - suttogom. És remélem megérzi a lelked. Ott, abban a nem is olyan távoli ágyban.
"Hiányzol. Jó éjt!"

... soha ...

Nyílt levél egy köddé vált pasinak

"Az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott és észre sem vett lehetőségek sora." (Nem kellesz eléggé c. film)

Emlékszem, bő hét évvel ezelőtt épp egy osztálytalálkozó szervezésének lázában égtem, amikor megkérdeztelek, Te miért nem vagy jelen egyetlen közösségi oldalon sem. Minek? - volt a válaszod. "Aki érdekel, azt felhivom telefonon."

Az elmúlt hét év alatt, amikor naponta megtapasztaltam, hogy nem kellek eléggé, gyakran eszembe jutott ez a mondat... de aztán mégis mindig felmentettelek és a körülményekre fogtam a hallgatásodat.

Idén már a harmadik kipontozásomat élvezhetem. Most is épp vmi mondvacsinált indokkal. Nem mondanám, hogy úriemberként reagáltál...

Azért, ha valaki már sokadszor tűnik így el az ember életéből, az gondolkodásra késztet. Régen sejtem, hogy egész más értékrend szerint élünk, de nem értem, miért vagy gyáva ahhoz, hogy valódi magyarázatot adj. Mert chat közben egy fotó kitörlése viberen, nem főben járó bűn. Szerintem.

Nem értem, miért nem lehet intelligens emberek módjára megbeszélni a dolgokat, miért nem érdekel Téged az én véleményem. (Persze ilyenkor az a válasz jön, hogy nekünk nincs miről beszélgetnünk. Hogy aztán máskor azt vágd a fejemhez: "Veled nem lehet beszélni!")

Nem értem, miért gondolod, hogy nem értenék meg egy választ, amit nem a pillanatnyi indulat szült. Nem értem, miért jobb a viselkedéseddel sokkal nagyobb fájdalmat okozni, mint amit az igazság valaha is okozhatna.

Most persze én vagyok a bolond nyomulós csaj, aki nem ért a szóból. Úgy gondolom, hogy negyvenévesen, közel húsz év ismeretség után többet érdemlünk egy odavetett "Leszarom."-nál.

Az elmúlt pár hétben, úgy érzem mindent megtettem, hogy szóra bírjalak. Többet nem kereslek. A sors nem úgy keveri a lapokat, hogy láthassalak. De ha egyszer véletlen összefutunk, én nem fogom elforditani a fejem. De tudom, hogy választ akkor sem fogok kapni tőled. 


A mi kurta-furcsa kapcsolatunkban talán épp ezek a megválaszolatlan kérdések és ellentmondásos kijelentések okozzák a legnagyobb (z)űrt bennem.

Remélem, egyszer Te is rájössz, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy valakivel, még rettenetesen hiányozhat az, aki már nincs ott.

Remélem, egyszer Te is rájössz, hogy a megbocsátás, a bocsánatkérés, a szeretlek és hiányzol szavak teljesen értelmetlenek egy sír előtt kimondva.

Te most nem válaszolsz. Eltűntél. Én pedig beletörődök és továbblépek. Ha sikerül. Mert ez a viselkedés Téged minősít, nem engem.

Goodbye!

hagyd

Ott a pont. Azt hiszem, én azzal rontom el mindig, hogy képtelen vagyok belenyugodni a helyzet véglegességébe. Várok és reménykedem. Közben pedig elmúlik az életem...

"Hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül, mennie kell… Ne kapj többet utána... Harcoltál már eleget, s ha ez kevés volt, itt az idő elengedned. Egyedül küzdened értelmetlen. Az, aki most ő, egyszerűen nem való az életedbe, talán soha nem is volt és soha nem is lesz, csak Te szeretted volna. Mindennél jobban. Talán... még nem érett azzá a személlyé, akinek melletted a helye, talán még vár rá néhány út, amit végig kell járnia, és egyszer visszatér, ha majd azzá válik, akire vágytál. Nem tudhatod, mit hoz a jövő, senki sem tudhatja, ezért csak a jelen mondhatja meg, most, mit kell tenned. Most, ha menni akar, el kell engedned… A búcsú szóljon mindig örökre, hogy a várakozás ne fossza meg semmitől az életed, de ma már tudod, ha valakit elengedsz, azzal lehet, hogy nem elveszíted, hanem esélyt adsz arra, hogy egyszer visszajöjjön úgy, hogy már készen áll. Ha hozzád tartozik, megtörténik, mert az Élet bizony… Oscar-díjas rendező." Manna OWell

unwanted

Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni. Laurell Kaye Hamilton

itt vagyunk

Tudom persze, hogy ez mind érted, értem és értünk történt. Tudom, hogy odafent erre szerződtünk egymással. Tudom, hogy az idő, a tér és a test csak itt zár börtönbe minket. De azt is tudom, hogy pont az idő, a tér és a test kell ahhoz, hogy ezeket az érzéseket megélhessük. Noha valahol vigasztal a tudat, hogy még rengeteg lehetőségünk lesz találkozni, és a lelkeink valójában bármikor képesek kapcsolódni, azért mégis jó lenne kihasználni mindazt a jót, amit ez a világ rejt. Az érintések, ölelések, csókok, pillantások és szavak erejét.

Most már tudom

Most már tudom… Tudom, hogy amit gondolsz rólam, annak nem sok köze van hozzám. Van a fejedben valami rólam, ami nem én vagyok. Múltkor egy barátom azt mondta, hogy azért nincsen azzal, akit szeret, mert nem tudja megadni neki azt a szenvedést, amire a másiknak szüksége van. Te tökéletesen megadtad nekem. Mert semmi mást nem tettem, “csak” szeretlek, csak őszinte vagyok, elfogadlak minden bűnöddel, a történeteiddel. Voltak önfeledt, boldog pillanataink. Az együttléteink szenvedélye, a világmegváltó beszélgetéseink. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűntél. Megint. Én pedig ismét azon gondolkodtam, hogy hol is rontottam el? Mit játszok újra és újra? Mi is történik? A tények szintjén az, hogy Találkozunk, jó nekünk együtt nagyon, elindul valami szép, aztán történik veled valami, ami az egész létezésedet fenyegeti, nem engedsz oda, nem beszélsz velem erről, nem hagyod, hogy segítsek, közben megszületik benned valami rólam, ellenséggé válok, de még csak meg sem védhetem magamat, mert csak a következményeit szenvedem el. Tehetetlen vagyok. (Hellinger terápia)

...

Kutya

 

A napokban olvastam és eléggé szíven ütött. Több mint találó:

"Olyan vagy, mint azok a kutyák, rosszul bánnak velük, nem kellenek senkinek egész életükben, beléjük rúghatsz újra és újra, de mégis visszajönnek hozzád, törleszkednek, csóválják a farkukat. Könyörögnek. Remélik, hogy ezúttal más lesz, ezúttal majd jól csinálnak valamit, és szeretni fogod őket."(Paula Hawkins: A lány a vonaton)

Valahogy magamra ismertem. Egy nevetséges, hülye kutya lettem...

Röviden

19 év

Tegnap este volt 19 éve, hogy először láttalak. Ha akkor is olyan idő lett volna, mint tegnap, nem is ismernénk egymást...

Akármennyire fáj is, az idő kerekét nem lehet visszafele forgatni. Ma már tudom azt, amit 21 évesen még nem tudtam: mindig a megérzésekre kell hallgatni, hiszen AZ a szív szava. Akkor, azon az estén, ahogy megálltál mellettem és a szemembe néztél, ez dübörgött bennem : "Jajj, ne! Menekülj!"
Ehelyett, engedve valami égben köttetett egyezségünknek, nem futottam el, hanem vállaltam ezt a furcsa és fájdalmas kapcsolatot. Veled.

Sok mindent tanultam az elmúlt években a feltétel nélküli szeretetről, a megbocsátásról és talán az elengedésről is. De még mindig nem tudom és nem értem, hogy pontosan merre haladunk. Te folyton ellöksz magadtól, én meg tíz körömmel kapaszkodom beléd.

Volt idő, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön fizikailag és lelkileg is eltávolodnom tőled. Kicsit talán sikerült is... de nem volt olyan nap az elmúlt 19 évben, hogy ne gondoltam volna rád. Rosszabb napjaimon Te voltál reggel az első, este pedig az utolsó gondolatom.

Miközben millióféleképp próbáltam magam elfoglalni és lekötni, rá kellett jönnöm, hogy csak önmagamat áltatom: mindegy hol vagyok és kikkel, képtelen vagyok elszakadni tőled.

Vannak korlátok, amiket én választottam és vannak szabályok, amiket te hoztál. De mivel itt élsz a szívemben, valójában ezek sem választanak el Tőled. Bennem élsz. Próbáltalak elfelejteni, kitörölni, kitépni. Képtelenség.

Nincs nap, hogy ne vágynék Rád. Nincs nap, hogy ne akarnálak látni. Minden egyes nap ünneplőbe öltöztetem a lelkemet, hátha végre a sors is úgy intézi, hogy véletlenül lássalak. Ritka, hogy ilyen szerencsés legyek. De, ha megtörténik sem jobb vagy könnyebb. Állok, kezem-lábam remeg, a gyomromban mázsás kövek. Utána tán még jobban fájok, még üresebb vagyok.

A valódi találkozásaink pedig végképp felérnek egy középkori kínzással. Látni, ölelni és érinteni Téged határtalan boldogságot jelent, még ha csak pillanatokat, perceket, esetleg órákat is ad a sors. Utána újra ott a zuhanás.

Bárcsak értenéd amiről írok, bárcsak te is ezt éreznéd. Már önmagában ez is, hogy mindezt nem mondhatom el neked, hanem csak így leírhatom (neked tán soha el nem küldve), nagyon fájdalmas.

Most is itt ülök és csak a bizonytalanság ölel körbe. Olyan jó lenne elhinni, hogy amit igaznak hiszek, az igaz is volt. Olyan jó lenne elhinni, hogy azok a pillantások, ölelések és csókok, azok a kérdések és üzenetek, amik nem is olyan rég még összekötöttek minket, valóban Igazak és Szívből jövők voltak. Részedről. Mert önmagamban soha ilyen biztos nem voltam, mint most.

Hogyan tovább? Fogalmam sincs. Az életem utolsó hét évén gyorsvonati sebességgel száguldottam át. Valami teljesen más tudatállapotban. Folyton csak várva, várakozva és remélve. Aztán megkaptam, amit vágyva vágytam, és mielőtt még a kezembe foghattam volna, mielőtt még örülhettem volna újra elvesztettem mindent...

Megint falak vannak, közöny és elutasítás. Én pedig lassan talán tényleg feladom. Elfogadom azt, ami valójában elfogadhatatlan.
Nem tudok mást, mint remélni. Remélni, hogy ha ebben az életben már nem is, de majd egyszer: máshol és máskor kevésbé fájdalmas szerepet osztunk egymásnak. Hogy ott és akkor méltó módon fogjuk szeretni egymást.
Nem tudok mást, mint kérni. Kérni, hogy ne játsszunk tovább egymás szívével és érzéseivel. Ha Te nem  érzed azt, amit én, akkor tényleg NE válaszolj, NE kérdezz, NE keress és legfőképp NE adj reményt.

Szeretlek.

Ég veled!

VIP

Akinek fontos vagy, keres.
Aki nem keres, az idővel rájön, hogy mit veszített.
Mert az erős férfi nem az, aki mindent rezzenéstelen arccal bír. Nem az, akinek minden helyzetben fitogtatni kell erejét. Nem az, akinek esze győzedelmeskedik a szíve felett. 
Az erős férfi az, aki minden esetben vállalni tudja érzéseit, még akkor is, ha esze nevetségesnek tartja ezt.

MOST

Az a férfi, akinek éppen a MOSTban van mellettem a helye:

– jelentkezik

– reagál az üzeneteimre

– felhív

– találkozik velem

– együtt tölti velem az időt

– érezteti, hogy fontos vagyok neki

– kimondja az érzéseit

– nem bánt

– nem utasít el

– felveszi a telefont

– nem hibáztat engem, nem hideg velem és nem tűnik el.

Nem tudom mi vonz hozzád

Ez az egyik kedvenc írásom... 

"A karmikus kötődés olyan erős, hogy sokszor nem is értjük, mi vonz a másikban, csak azt tudjuk, hogy valamiért vele kell lennünk, belelopózik a gondolatainkba, képtelenek vagyunk másra koncentrálni. Az is előfordulhat, hogy vonzódásunk teljesen érthetetlen számunkra: hiszen a múltban hozzánk hasonló lélek akár egészen eltérő személyiséget is vehet magára, mi pedig nem értjük, miért pont ő kelti fel az érdeklődésünket. Akihez ilyen erősen vonzódunk, ahhoz minden bizonnyal karmikus szálak fűznek. Lehet, hogy előző életünkben/életeinkben ő volt a társunk, ő az égi párunk, akivel életeken át együtt maradunk. De az is lehet, hogy egyike karmikus kapcsolatainknak, amelyeket azért kell újra és újra megélnünk, hogy a benne foglalt konfliktus fölé kerekedhessünk. A harmadik lehetőség pedig, hogy jelenlegi kötődésünk korábbi kívánságaink következménye: előző életünkben vágytunk vele lenni, de nem tehettük meg, vagy nem éltünk elegendő ideig a kapcsolatban. Ilyenkor minderre jelen életünkben adódik lehetőség. Lehet, hogy épp nincs szükségünk a kapcsolatra, esetleg harmonikus házasságban élünk, a karmikus találkozás mégis felborít mindent. Ugyanis lehetetlen ellenállni a vonzódásnak, sőt, a szakítás is szinte képtelenség. Hiába hagyjuk el a másikat, valami mindig visszahúz hozzá, újra és újra kikötünk egymás mellett."

kódok

Az fog megvalósulni, amire 'hív'atott vagy. Amire 'hív'atott vagy, az beléd van kódolva. Ami beléd van kódolva, az a szíved akarata. Ami a szíved akarata, az van a Földön korlátok közé szorítva. Ami korlátozva van, az a legfélelmetesebb. Amitől a legjobban félsz, arról csak álmodni mersz. Tehát az fog megvalósulni, amiről csak álmodni mersz! ZTA

:'-(

Ami nem enged szeretni-szeretve lenni, attól megválunk...

Igazi

Egy igazi szeretet-kapcsolatban...
- NINCS megalázás
- NINCS félelem
- NINCS hazugság
- NINCS zsarolás
- NINCS egyoldalúság

Mert a szeretet nem azt jelenti hogy bármit megtehetnek veled...

Születés

Már megint "soha többé"

"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás."

Láthatatlan

Szőkén

Szőkén, szelíden, mint a szél, feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg - nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben, cirógatott minden levél. Szőkén, szelíden, mint a szél, minden levéllel paroláztam; utamba álltak annyi százan fák, erdők, velük nem vitáztam: - fölényesen, legyintve szálltam ágaik közt, szép suhanásban, merre idő vonzott s a tér. Szőkén, szelíden, mint a szél, nem erőszak, s akarat által, ó, szinte mozdulatlan szárnnyal áradtam a világon által, ahogy a sas körözve szárnyal: fény, magasság sodort magával, szinte elébem jött a cél. Szőkén, szelíden, mint a szél, a dolgok nyáját terelgettem, erdőt, mezőt is siettettem, s a tüzet - égjen hevesebben, ostort ráztam a vetésekben: - így fordult minden vélem szemben, a fű, levél, kalász is engem tagad, belémköt, hogyha lebben, a létet magam ellen szítom én. Szőkén, szelíden, mint a szél; nem lehetett sebezni engem: ki bántott - azt vállon öleltem, értve-szánva úgy megszerettem, hogy állt ott megszégyenítetten és szálltam én sebezhetetlen: - fényt tükrözök csak, sár nem ér. Szőkén, szelíden, mint a szél, jöttömben csendes diadal van, sebet hűsít fényes nyugalmam, golyó, szurony, kín sűrű rajban süvített át, s nem fogott rajtam, s mibe naponkint belehaltam, attól leszek pusztíthatatlan, s szelíden győzök, mint a szél.

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Eléglesz

"Elsétáltál kétszer, s talán azt gondolod, most már visszajöhetsz tizenkétszer is, de a csapda az, hogy nem tudhatod, mikor vár zárt ajtó. Mert a nő szíve hűséges kutya, de ha egyszer belefárad a várakozásba, tovább lép, és nem néz többé vissza. Egy nő sem vár örökké. Mert a nő nem erre született, a nő olyan csodákra született, melyeket pont a várakozás foszthat meg tőle..."
(Manna OWell)

Vers - Neked

Anna Ahmatova: A közös poharat

A közös poharat - azt is feledd el:
nem iszunk már belőle bort, vizet,
nem csókoljuk meg egymást kora reggel,
nem ér az ablakban a szürkület.
Téged a napláng - a hold éltet engem,
de egybefonva tart, egy szerelemben.

Szelíd, hű társam ittmarad velem,
s már neked is van könnyű kedvű társad.
De tudom, mért riadt a szürke szem,
ha beteg vagyok - éretted, utánad.
Ritkán találkozunk, s továbbmegyünk:
őrizgetjük nyugalmas életünk.

De verseim hangoddal telve még,
s a tieid az én lélegzetemmel.
Van tűz, melyet eloltani nem mer
felejtés, félelem se: égten ég.
Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva,
rózsaszín, száraz ajkad vonalára!

/Ford.: Rab Zsuzsa/

börtön

Amikor baleset ér, egy pillanatra szinte megáll az idő. Az agy furcsa játéka ez. Akkor és ott egyetlen ezredmásodpercig megszűnik az időérzékelés. Olyan hosszúra nyúlik az a törékeny pillanat, hogy azt hiszed van még mit tenned... ilyenkor szembesül az ember, hogy ebben az életben az idő az úr, a test pedig börtön.
Aztán hirtelen visszazuhansz és újra érzel mindent. Hallod a fékek csikorgását, az alkatrészek roppanását, a légzsák robbanását. Érzed, ahogy feszül az öv és reped a borda. Aztán vége. Ülsz a romhalmaz közepén és megkönnyebbülsz, hogy élsz...

Ilyen az is, amikor elveszítesz valakit... csak akkor nem az utolsó ezredek tágulnak ki, hanem egy légüres térbe kerülsz.
Órákra, napokra, hetekre... vagy évekre.

;-)

Csütörtök este óta ez a kedvenc képem...
A szöveg sem rossz. :-p

"Tegnap azt álmodtam..."

Álltam tegnap a piros lámpánál és azon gondolkodtam, hogy ha most ott állnál mellettem már nem remegne kezem-lábam. Hogy akárhol is vagy szerethetlek, mert nem kell hozzá engedély...

De megint önhitt voltam. Elég volt néhány buta mondat, hogy teljesen megzavarodjak. És hinni szeretném, hogy őszinte volt és rólam szólt, nem csak egy újabb játszma...

születésnap

Majd kibontom és elképzelem, hogy Te vagy benne.

Idő

A legnagyobb ajándék, amit bárkinek is adhatsz, az az idő. Mert, ha időt szánsz valakire, a saját életedből adsz neki egy olyan darabot, amit már soha többé nem kapsz vissza.
Ez a legnagyobb ajándék.
Engem is megajándékozhatnál végre. Újra.

Elmúlik?

nem keres...

The worst

ölelés

A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal több van minden szónál. Mert szavakban nem mindig találom el, amit hallani szeretnél. De egy ölelésben éppen az van, ami a lényeg; hatalmas értéke van. Segít, hogy szavak nélkül elmond mit érzel. Egyetlen ölelés elég. Érezteti, hogy biztonságban vagy. Segít kibékülni, segít jobban szeretni. Egy ölelés minden lehet: fájó, boldog, tiltott, vagy titkos. De felesleges... soha. Ha másra nem, legalább erre emlékezz. És az ölelésemre. 💔

Ez szánalmas

Újabb év telt el és végre láttalak.
Ennyi.
Ha az ember megalázkodik, akkor megérdemli, hogy megalázzák.