Ahogy öregszik az ember, egyre többet foglalkozik a lelki dolgokkal. Már nem a megvásárolható dolgok állnak a középpontban, hanem a megfizethetetlenek. Egyre többet ér egy este a barátokkal vagy egy váratlan telefonbeszélgetés. És egyre gyakrabban hallgatunk a szív szavára...
Persze nem tudok kibújni a bőrömből és próbálok mindent megérteni, pedig tudom, hogy nem kéne. A millió kedves és fájó epizód mind-mind a nagy egész része, amit az Életemnek nevezek. Akárhogy gondolkozom és tervezek, az Élet mindig bebizonyítja, hogy ő az igazi rendező és minden, de minden halad az úton... a cél felé, amit megírtam (megírtunk?) magamnak.
Egy hónapja még elképzelhetetlennek tűnt mindaz, amit hat napja átéltem. Ülni Veled szemben és látni, ahogy jóízűen falatozol. Belebújni a karjaidba és érezni a tested. Simogatni a mellkasod és csókot váltani.
De megtörtént.
Már semmit se akarok megérteni. Csak érezni. Téged. Megélni a mát. Nem szomorkodni a tegnapon és nem aggódni a holnapon.
Bebizonyosodott, hogy végül mindig megérkezel.
Szeretlek.
Lennék én bármi, lennék akárki, hidd el érted mindent megtennék, lennék én bármi, lennék akárki, ha újra itt lennél. --- Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése