egyszer...

Nem árt az óvatosság, lehet hogy egy-két embernek az a sorsa, hogy türelmesen várjon, akár évekig is a megfelelő pillanatra, amikor végre megérik arra, hogy megoldja, vagy a probléma érik meg arra. Nem minden embernek kell végig rohannia az életén.... Vannak, akik vakon bevállalnak mindenfélét, kockáztatva sok mindent, és ha sikerrel járnak, verik a mellüket, a buktatókról nem beszélve. A félelmeink útmutatóként vannak jelen életünkben. Igenis mérlegelni kell. Főleg, ha másokat is bajba hozhatunk döntéseinkkel. Amit meg nem tudunk bevállalni, vagy nem akarunk, bármennyire is nyomást gyakorolnak ránk a többiek, nem biztos, hogy a gyávaság, és az előre gyártott félelmek az oka. Egyszerűen csak sorsunkat éljük, amit nem lehet másképp, csakis egyénileg. Nekem is van egy ilyesfajta előre gyártott félelmem, ami rágja a lelkem, és addig nem fog elmúlni, míg be nem teljesül, de valószínű, hogy még nem értem meg arra, hogy befogadjam ezt a fajta boldogságot. Vagy Ő van így ezzel. Az is lehet, hogy mindkettőnknek más feladata van, amit együtt nem tudnánk teljesíteni. Így marad a remény, hogy egyszer majd, ha senki nem figyel oda, ránk talál a szerelem...