Anna Ahmatova: A közös poharat
A közös poharat - azt is feledd el:
nem iszunk már belőle bort, vizet,
nem csókoljuk meg egymást kora reggel,
nem ér az ablakban a szürkület.
Téged a napláng - a hold éltet engem,
de egybefonva tart, egy szerelemben.
Szelíd, hű társam ittmarad velem,
s már neked is van könnyű kedvű társad.
De tudom, mért riadt a szürke szem,
ha beteg vagyok - éretted, utánad.
Ritkán találkozunk, s továbbmegyünk:
őrizgetjük nyugalmas életünk.
De verseim hangoddal telve még,
s a tieid az én lélegzetemmel.
Van tűz, melyet eloltani nem mer
felejtés, félelem se: égten ég.
Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva,
rózsaszín, száraz ajkad vonalára!
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Lennék én bármi, lennék akárki, hidd el érted mindent megtennék, lennék én bármi, lennék akárki, ha újra itt lennél. --- Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni.
Mondd el neki vagy írd le, hogy mennyire szereted. Férfiként mondom: el nem tudom képzelni, hogy ne érintse meg...
VálaszTörlés- roberto
Elvileg ismeri a blogot, szerintem sosem olvasta... Pénteken írtam levelet, még nem válaszolt.
TörlésAzt hiszem (mivel múltkor említetted ezt a lélektárs dolgot) érteni fogod, amit írok: úgy érzem a büszkeség, az ego és a múltbeli pofonok határozzák meg a tetteit, nem az, hogy mit érez...
Nagy kár érte. Akkor engedd el.
Törlés-roberto
Bárcsak felszólításra menne...
TörlésKedves Hölgy, aki írtál ide. Bocsáss meg, véletlenül kitöröltem vhogy... :-(
VálaszTörlés