gubancok

Vannak gubancok. Az ember élete során adódik néhány. Némelyiket megOLDJUK, mások megOLDÓDNAK maguktól. Aztán van néhány gubanc, amit mázsás súlyként cipelünk magunkkal.
Néha megpróbáljuk kibogozni, megoldani, de a nagy ténykedés közepette sokszor csak tovább rontunk a helyzeten... s az eredmény egy, a korábbinál is nagyobb, szinte oldhatatlannak tűnő gubanc.

Egy gordiuszi csomó.
Aztán jött Nagy Sándor és egy váratlan húzással megoldotta. Elvágta.
Volt.
Nincs.

A múlt is tele van ilyen gubancokkal. De ezeken nem segít más, csak a felejtés és a megbocsátás. Hisz, ami nem jó, ami egy gubanc, ami nem segít rajtunk és az életünkön, ahhoz felesleges görcsösen ragaszkodni...

Én is több vagyok annál, amit a fizikai valóm mutat. Csak olyan kötel(ék)ek tartanak rabságban, melyeket az egom teremtett. Gondolatok, vágyak és érzések. De ezeket a kötelékeket el kell oldanom.

Ezen az úton vagy velem tartasz, vagy nem.

De jövő csütörtökön leülök egy asztal mellé és várni foglak. Ha eljössz, megOLDJUK együtt. Ha nem, akkor egyedül lépek. KI-lépek. Akkor is, ha az egom őrjöngve tiltakozik.

Nem lesz könnyű. Tudom, hogy lesz egy "percnyi" csend. Valami befejeződik. De az új nem fog elkezdődni még. Nem tudom, hogy meddig tart a "perc" majd. Egy hétig? Egy hónapig vagy egy évig?
De eldől majd, hogy mi lesz a "perc" után.
"Halál" vagy "újjászületés".

Ott leszek.