hiány

Reggel kinyitom a szemem és eszembe jutsz. Aztán visszakanyarodok az éjszakámhoz, kicsit kutatok: találkoztunk-e az álmaimban. Mostanában ritkán jössz. Hiányzol. Onnan is.
Nyúlok a telefonért. Ellenőrzöm az összes létező csatornát és konstatálom, hogy nem írtál. Ma sem. Tegnap sem. Talán sosem fogsz már.
Összerakom magam. Szabin vagyok. Ráérek. Elkészítem a reggelit és eszembe jut, hogy egy időben nem reggeliztél. "Csak ezzel 10 kilót fogytam." "Az agynak kell a szénhidrát. Reggelizz." - válaszoltam.
Jövök-megyek. Bepakolom a mosógépet. Emlékszem a tiédre, ott lenn a pincében.
Viráglocsolás. Ugyanolyan a kannám, mint amilyen régen neked is volt. Csak a színe más. A kezembe fogom és odaképzelem a Te kezed is.
Melegszik a halászlé. Nézem a gyöngyöző levest. "Mit főzöl?" "Halászlé. De te biztos nem szereted." "Szeretem."
Olvasok, takarítok. Teszem a dolgom. Múlnak a percek, órák. Gondolatban szinte mindent megosztok veled és szinte mindenről így vagy úgy, de eszembe jutsz. Elmesélem a gondokat és örömöket.
Mire este ágyba kerülök, olyan mintha mindent tudnál rólam. Csak a hiányod véglegességéhez vagyok képtelen hozzászokni.
Átgondolom a napom. Lehunyom a szemem. A kezemet széttárt ujjakkal a tenyeredbe csúsztatom, majd az ujjaimat szorosan az ujjaid köré fonom.
"Itt vagyok" - suttogom. És remélem megérzi a lelked. Ott, abban a nem is olyan távoli ágyban.
"Hiányzol. Jó éjt!"