Tudod arra gondoltam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságodat.
Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok. Tudnék-e boldog lenni, veled boldog lenni, a Te boldogságodtól boldognak lenni, ha egyszer megpillantanálak úgy, hogy te nem látnál, vagy nem ismernél meg...
És látnálak kéz a kézben… mással.
Látnám, hogy boldog vagy. Persze boldog lennék, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkaphatod. És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem, a kép előtt? Te boldog vagy, mással vagy boldog… Önzés, vagy nem szeretlek eléggé…? Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássalak. Vagy nem kívánom eléggé? De hát én téged szeretlek. Miért fájna mégis? Te boldog vagy, és nekem sajog…
ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetnélek, te boldog lennél, csak nem általam. AZ fájna. Nem a boldogságod, hanem, hogy én nem adhattam neked boldogságot… az fájna… De a boldogságod hamar megvigasztalna…
Lennék én bármi, lennék akárki, hidd el érted mindent megtennék, lennék én bármi, lennék akárki, ha újra itt lennél. --- Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése